April 6, 2017

February 4, 2017

Please reload

Legfrissebb

A vámoltatás menete

2016/08/03

1/1
Please reload

Kiemelt

Expanzív könyvelés

August 3, 2016

 

 

Mit nyújtunk Önnek?

 

Az expanzív könyvelés összefoglalva azt jelenti, hogy a megbízott könyvelőiroda nem pusztán – jogszabály által – előírt feladatokat lát el megbízója részére, hanem ennél jóval több téren is segítségére van. 


Az expanzív könyvelő fogalma az ügyfélhez való nem szokványos hozzáállását is magában foglalja, mely számos esetben szakmai tudásán is túlmutat. Ügyfél centrikus, és komplex szemléletével, gondolkodásmódjával folyamatos segítséget nyújt megbízójának, vállalkozásának vezetése és hatékony működtetése terén. Ha egy adott vállalat, vagy kisvállalkozó expanzív könyvelést választ tevékenysége során, nem kell külön tanácsadót, vagy erre specializálódott szakembert megbíznia ahhoz, hogy vállalkozási sikeres lehessen. Könyvelője folyamatosan tájékozódik helyzetéről, s törekszik arra, hogy kihasználhatóvá tegye számára az egyes jogszabályokban érvényesíthető kedvező lehetőségeket.


E mellett tájékoztatást és szakmai tanácsot is rendelkezésére bocsát az olyan lehetőségekről, melyek tevékenységét még jobbá, költséghatékonyabbá, gazdaságosabbá tehetik. Természetesen napra kész és frissen tájékozott a jogszabályokban, azok változásait állandóan követi és szükség esetén azonnal meg is beszéli azokat ügyfelével.
Lényegében tehát - könyvelő és ügyfele - a feltétlen bizalmon kívül a folyamatos, mindkét oldalról jól funkcionáló, kölcsönös együttműködés keretein belül dolgozik. Az ügyfél saját vállalkozásának ügyeit felelősséggel kezeli, adózási kötelezettségét betartja, a változásokról és azok lehetőségeiről is bizalommal és őszintén tájékoztatja könyvelőjét. Így lesz a maximálisan jó kapcsolatuk feltétele a kölcsönös egyetértés.


Milyen területeken számíthatnak a könyvelőre az expanzív megoldás igénylői?


- könyvelés, adatrögzítés (bizonylatok kezelése, számlakivonatok feldolgozása, munkabér lekönyvelése)  

 

- nyereségszámítás, pénztárkészlet nyilvántartás, tartozás-követelés nyilvántartása, határidő előtt felmerülő ügyintézések, adók fizetése


- tájékoztatás minden aktuális – ügyfelet érintő – változásról


- bevallások a könyvelő iroda ügyfélkapujáról (Áfa, járulékok, statisztika, helyi adók, mérleg és eredmény kimutatás) 

 

- bérszámfejtés (ezen felül be-és kiléptetések munkaszerződéssel és leszámoló dokumentumokkal, szja bevallás, havi járulékbevallások, tanácsadás a legjobb alkalmazotti lehetőségekről, eü-járulékok igénylése)
tanácsadás és szabályzatok (kötelező érvényükről tájékoztatás)
 

Please reload

Kövess bennünket
Please reload

Archív
  • Facebook Basic Square
  • Google+ Basic Square