Nőtt a fogyasztóvédelmi bírság összege!
Korábban már olvasható volt a Net-jog.hu-n, miszerint 2017. január 1-től növekedni fog a webáruházak esetében a kiszabható fogyasztóvédelmi bírság összege. És valóban, az alábbiakban részletezzük a változást:
A fogyasztóvédelmi törvény 2017. január 1-től hatályos rendelkezése szerint az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 2. § a) pontja szerinti elektronikus kereskedelmi szolgáltatást nyújtó vállalkozás elektronikus kereskedelmi szolgáltatással (magyarul webshop üzemeltetés esetén) összefüggő ismételten megállapított jogsértése esetén a bírság összege 200 ezer forinttól
100 millió forintot meghaladó éves nettó árbevétellel rendelkező (nem kkv) vállalkozás esetében a vállalkozás éves nettó árbevételének 5%-áig, de legfeljebb 500 millió forintig, illetve a fogyasztók széles körének testi épségét, egészségét sértő vagy veszélyeztető, továbbá a fogyasztók széles körének jelentős vagyoni hátrányt okozó jogsértés esetén 2 milliárd forintig,
kis-és középvállalkozások esetében 2 millió forintig, illetve a fogyasztók széles körének testi épségét, egészségét sértő vagy veszélyeztető, továbbá a fogyasztók széles körének jelentős vagyoni hátrányt okozó jogsértés esetén a vállalkozás éves nettó árbevételének 5%-áig, az Szt. hatálya alá nem tartozó vállalkozás esetén 5 millió forintig terjedhet.
Készíttesse el ÁSZF-ét a jogszabályoknak megfelelően és kerülje el a bírságokat! Kérjen árajánlatot most a Net-jog.hu szakjogászaitól ÁSZF-ének elkészítésére!
Dr. Krausz Miklós jogtanácsos
Net-jog.hu
