April 6, 2017

February 4, 2017

Please reload

Legfrissebb

A vámoltatás menete

2016/08/03

1/1
Please reload

Kiemelt

A minimálbér és a garantált bérminimum összege 2018-ban

February 25, 2018

 

(A Kormány 430/2016. (XII. 15.) Korm. rendelete alapján)

 

A minimálbér 8, a bérminimum 12 százalékkal emelkedik 2018-ban.
2018-ban a bruttó minimálbér 138.000 forintra, a nettó 91.770 forintra emelkedik.
2018-ban a bruttó bérminimum 180.500 forintra, a nettó 120.033 forintra emelkedik.
Hetibér alkalmazása esetén bruttó 41 500 forint, napibér alkalmazása esetén 8300 forint, órabér alkalmazása esetén 1038 forint.


A garantált bérminimum kizárólag akkor jár a szakmunkásnak, ha olyan munkakörben dolgozik, amelyhez legalább középfokú, szakirányú végzettség szükséges, és azzal rendelkezik is.
Ráadásul kizárólag az előírt, szakirányú képesítés jogosít emelt bérminimumra, hiszen a jogszabály nem önmagában az emelt szakképesítést, hanem a szakirányú szakképesítést díjazza.

A kötelező béremeléssel párhuzamosan 2018-tól csökken 2,5 százalékkal a munkáltatók által fizetendő szociális hozzájárulási adó, de ettől függetlenül nagyon mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a munkáltatóknak.


Minimálbér esetén a munkaadó összes havi költsége 2017-ben 157.463 forint volt, ez 2018-tól 166.980 forintra növekszik. 


Dolgozónkként 9.517 forinttal kell többet kifizetni a munkáltatónak 2018-tól minimálbér esetén.
A garantált bérminimum esetén a munkaadó összes havi költsége 198.835 Ft volt 2017-ben, ez 2018-tól 218.406 Ft-ra növekszik.


Dolgozónkként 19.571 forinttal kell többet kifizetni a munkáltatónak 2018-tól garantált bérminimum esetén.

 

 

Please reload

Kövess bennünket
Please reload

Archív
  • Facebook Basic Square
  • Google+ Basic Square